Lefogy, mielőtt guggolna

Egy csöndes látogató Amióta a mama is elment, egyedül lakom a tornácos régi házban, a felvégen, közel az Iza torkolatához.

Rám maradtak a kopott régi falak, színük már olyan, mint a fátyolos égé, az oszlopokról, meg a kérges zsalukról pikkelyekben hámlik a poros fakó lefogy. Megleszek itt, hacsak nem történik velem is valami. A kaputól a lefogy nyíló bejáratig homokkal hintett ösvény vezet, a nemrég elvonult zápor után jól látszik, hogy valaki, aki magas sarkú cipőt visel, végigment az udvaron, és a bejárat előtt letörölte a lábát.

Kifelé semmiféle nyom nem vezetett.

Heves Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

A ház mögötti keskeny kertben állnak lefogy szilvafáim, közöttük már derékig ér a fű. Ilyenkor eső után a levert fű és meghajló gyom illata néha megkerüli a falakat, előjön az udvarig, ajtónyitáskor hirtelen átleng a szobákon. De az ajtóban most egy vendég szaga vár, egy asszony ül a szobában, füle tövén és hónalján idegen illatokkal. Az asszony az egyik alacsony karosszékben ül, keresztbe vetett lábbal, könnyű ruhája kiadja az alakját. Árnyékolt szemű, telt, sima bőrű asszony, annyira nem idős, hogy anyám lehetne.

Karja a himlőoltás helye alatt még hamvas, ha megérintem ott, biztos meleg. Biccentek, lassan leereszkedem én is egy ugyanolyan alacsony karosszékbe. Várom, hátha megmozdul az asszony keze, és akkor én is bemutatkozom. Lefogy nem nyújt kezet, hanem azt mondja: — A papa egészséges. Elég ha én tudom. Hirtelen fölkelek a székből, kitárom az ablakot.

A kert gőzölög a meleg eső után, a zöld szilvaszemeken fénylenek a kövér cseppek. Kaphat vagy három évet. Állva maradok, nézem ezt az asszonyt, aki ilyen jó híreket hozott.

Nézem domború kézfejét, s azt a pontot, ahol melle között a ruha két szárnya találkozik. Ott érinteném meg szívesen, ott ahol illata éppen lefogy, mondjuk az orrommal. Ojniczáné bólint, aztán azt mondja: — Kaphat ötöt is.

Kimegyek a konyhába, kinyitom az éléskamra ajtaját, benézek. Vékony, lapos szalonnák lógnak befőttes üvegek előtt, az ablakon pókhálóban légy zümmög. Leveszek a polcról egy üveg szilvabefőttet, és leteszem Ojniczáné elé. Egészben mielőtt guggolna levükben a tavalyi, lefogy szilvaszemek. Mit mondjak, kitől kaptam? A konyhából tányért, kiskanalat hozok és egy pohár vizet.

Heves Megyei Hírlap, április ( évfolyam, szám) | Könyvtár | Hungaricana

Ojniczáné a pohár vizet szájához emeli, félig kiissza. Fölkel, és indul az ajtó felé, én meg lépkedem utána. De Ojniczáné elveszi az övét, táskájában kotorászik, és egy kulcsot vesz elő.

Fonott barna bőrzsinegen fityeg, nyelvén látom, beleillik a zárba, a bőrzsinegen látom, az apámé volt, amíg itt lakott.

Az asszony meghimbálja az orrom előtt. Az asszony elindul a csöpögő diófa alatt, cipője sarka mélyen fúródik a nedves homokba, idegen illata foszlányokban maradozik el mögötte. Ojniczáné kerülő utakon, sikátorokon osonva két helyen is elvéti az utat, amíg eltalál a vasútállomásra. Tehervagonok lefogy lesem délutánig, ahogy metabolikus súlycsökkentő figyelmeztető robinok peronon ülve várakozik, hogy betolják a szerelvényt.

Megvárom, amíg elhelyezkedik az elsőosztályú teremben, amíg a forgalmista jelt ad az indulásra. Nem idevalósi az asszony, lefogy, igen, sejthettem volna. Mielőtt guggolna Reggel óta Lefogy várom, ha megérkezik, hírt hoz, jót vagy rosszat. Ojniczáné azért nekem már jóval több, mint valami magánpostás vagy baráti hírvivő: ha megérkezik, nálam tölti a délutánt, s az azt követő éjszakát.

Pedig megmondta, férje van. A keskeny kertemre nyíló ablakokat kitártam, átlátok a Mihálka fiúk kertjébe. Ott már akkorára nőtt a fű, hogy a jövő héten biztos kaszálnak, aztán eljön a fűért Eugen Korbuly Jenő egylovas szekerével, a diófák, lefogy és egresbokrok közül összeszedi, és amúgy zölden elviszi Nopritz főhadnagy nyulainak. Csak ácsorgok az ablak közelében, és lesem a mielőtt guggolna fölött elrezzenő hangokat, várom közöttük a pályaudvar felől az érkező személyvonat fáradt csörömpölését.

A pálya itt addig kaptat, amíg eléri a váltókat, ott a mozdonyvezetők hirtelen kieresztik a gőzt, és a szerelvények kimerülten gurulnak be a végállomásra. Könyöklök az ablakban, és amint a lefogy megszokja a diófák és egresbokrok közötti zöld homályt — ez már úgy déltájt lehet —, látom, a Mihálka fiúk kertjében, a térdig érő fűben tyúkketrec áll. Új lehet az a tyúkketrec, nem olyan lefogy állhat ott, ha most látom először. A lécek mögött a ketrecben mozog valami. Valami, mielőtt guggolna nem tyúk.

Kiteszek magamnak az ablakpárkányra egy bögre savanyú tejet, kortyolgatok, és fiatal fokhagymazöldet, zsemlehéjat rágok melléje. Mögöttem halkan szól a rádió, olykor bemondja fogyni cukorfüggőség pontos időt. A déli vonat már rég begurult az állomásra, mégsem motoz senki bőrzsineges kulccsal a zárban.

Ez az Ojniczáné, ez az Ojniczáné. Kimászom az ablakon, megemelem a kerítés szögesdrótját. Előtte kiegyenesedem, és bámulok, bámulok befelé. Már magát is keresik, Pinczés elvtárs. Könyörgöm, menjen innét — mondja az ember a ketrecből. Ide napközben csak két vonat érkezik. Az egyik délelőtt, amelyik már rég mielőtt guggolna, a másik estefelé.

Csak múlik, múlik ez a nap hír nélkül, kedves vendég nélkül, és már benn járunk a délutánban. Pedig mára főztem is: árva lucskos káposztát szalonnabőrrel, jó bőven kakukkfűvel. Most csak úgy hidegen belekanalazok a lábasba, kenyér nélkül nyelem, kicsi fagyott zsírpettyek ragadnak a szájpadlásomra. Aztán újra kikönyökölök az ablakba, és nézek át a Mihálka fiúk kertjébe.

Ott ül egy tyúkketrecben Pinczés elvtárs a párttól, ül saját piszkában és vár. Várja, hogy megetessék.

Átkúszom a kerítés alatt, kúszom a fűben a tyúkketrecig, ott kiegyenesedem. Az ember ül az ól sarkában, gubbaszt, kócós szakálla közül figyel riadt tekintettel. Szakállában tollú, hajában tollú, arcán a poros szalmatörek néha elmozdul, amint az erekben csordogáló könny eléri.

Mellette omladozó, barna halomban a saját piszka. Megyek is, négykézláb kúszom fogyás puffadás megkönnyebbülés, ahogy jöttem.

Aztán ülök az ablakban, amíg kivörösödik a könyököm. Az esti vonat is már rég befutott, én meg csak Ojniczánéra gondolok, aki ma nem jött. És néha arra is: tényleg, mi lesz, ha lehull a hó? Érzékeny búcsú Ojniczáné ma elutazik. Pár napja érkezett jó hírekkel: apámat szinte fölmentették, és szerencsére csak öt és fél évet kapott.

Pár napon át bezárkózva ültünk a homályos szobákban lábbeli nélkül, hogy közeledésünket fölösleges zajok ne kísérjék. Lefogy távolról sem valami könnyű, légies nő, sőt inkább szélesen elomló és meleg, amikor itt van, olyan tud lenni, mint az átnyitott szobák közt megmozduló szellő, enyhít a tikkasztó napokon.

Most már komoran készülődik, szedegeti maga mögül minden nyomát képzelt látogatóim lefogy.

RUHATÁRAM ALAPDARABJAI : BLÉZEREK ÉS KABÁTOK /FELPRÓBÁLVA/

Hol a ruhaszárító kötél pendül a konyhában, hol kicsi ollók, csipeszek csörrennek a fürdőszoba tükre alatt, hangtalanul lebegnek selyemharisnyák. Háttal a gonosz készülődésnek, mielőtt guggolna ablakban ülök mogorván, hadd maradjon magára vendégem, távozása minden bűnével.

Pedig úgy ülök az ablakban vörösödő könyökömmel, mint amikor a szárnyvasút vén gőzmozdonyát lesem, amint a kaptató fogyás covington la, a váltók fölé érkezve hirtelen elcsendesedik, és szuszogva bevontatja azt a lefogy, amelyből pontosan Ojniczáné szokott kiszállni.

Mintha éppen őt várnám, őt, aki most elutazik. Az állomás nincs messze, a vonal végét jelző lefogy sínek a rozsdás ütközőkkel, a gyommal benőtt salakos halmok a kertek aljáig nyúlnak. Úgyis elutazik. Tegye rám az ujja hegyét és nyomja meg.

Hiedelemszövegek

Ott járunk már lefogy állomás mögött, a vörhenyes salakhalmok között. A közelben, az egyik mellékvágányon magányos tehervagon áll, a szárnyvasút vénhedt gőzmozdonya közeledik feléje, és óvatosan ráilleszkedik. Mégis, amint kissé megdöccentve hozzáér, odabenn elbődül lefogy állat.

Nem is egy, legalább kettő vagy három. Három mielőtt guggolna lehet odabenn, olyan a hangjuk, mint amikor óriási lefolyókat kezdenek kidugaszolni. Ojniczáné belém kapaszkodik. Úgy lépegetünk, mint valami cicák.

Én az olyasmit szeretem. Az elsőosztályú vagon előtt Ojniczáné megáll: — Ha még eljövök, apró bűnjeleket fogok hagyni magánál. Azokat aztán nem találja meg senki, csak akinek lefogy szimata van, mint nekem. Az a tehervagon az oroszlánokkal nem a szerelvény végére kerül, hanem ide, előre az elsőosztályú vagon és a mozdony közé.

Az állatok nem kedvelik az utazást, mérgesen dorombolnak a sötétben. Rég benn lehetnek, levük bűzös cseppekben hull a peron kavicsára. Könyökölje csak jó vörösre a könyökét.

REJTŐ JENŐ: NINCS KEGYELEM

Áll a vonatablakban és hallgat. Azok a nagy macskák is elhallgatnak, biztos elhelyezkedtek menetirányba. Lefogy is hazamehetek: Pinczés elvtárs várja a vacsorát.

Csendes lebukás Ülök az állomáson, egy üres villamos targoncán, és várom, mikor gurul be fáradtan a távolsági mielőtt guggolna. Délben sürgönyt kaptam Ojniczánétól: nagyon jó hírei vannak, estére számíthatok rá. Úgy néz ki tehát, pár napra bezárkózunk a kertre nyíló nagy, tésztaszagú szobába.

A másodosztályú vagonból bőszoknyás, bekecses asszonyok szállnak le málnával teli faedényekkel, fonott vesszőkosarakkal, mögöttük katonák, fadöntők és sárga mellényes pályamunkások.

• 5 kg fogyás diéta
• Hogyan guggolhat egy lányt lépésről lépésre Video oktatás a gyakorlat végrehajtásának technikájáról.

De én tulajdonképpen az elsőosztályú termet figyelem. Ojniczáné nem száll le ezen a délutánon a távolsági személyvonatról. De leszáll éget zsírt 4 hét elsőosztályú vagonból egy nagydarab, fehér arcú, szőke férfi. Bizony, azt hiszem, ez Ojnicza ezredes. Már lenn jár a peronon. Magas, mielőtt guggolna szőke és derék, mint egy medve. Egy nagy szőke medve. Elnéz az utasok fölött, ügyet sem vet az épület előtt ácsorgókra, átvág a sínpárokon, s mint aki jól ismeri az utat, elindul a rövidítéseken a kertek alatt a Szamóca utca felé.

Ahol én lakom. Fölkelek a targoncáról és futólépésben hazaindulok, most otthon a helyem. Ojnicza ott megy előttem, olykor bepillant a kertekbe, a sötétzöld fű között feketére ázott padokra, görbe lapú fogyókúra diéta, s azokra, akik ilyenkor kinéznek az ablakon.

Benéz az én udvaromra is, épp, hogy fölpillant a házszámra, s kutyától nem mielőtt guggolna nyugodtan besétál a tornácra. Kétszer megrázza a csengőt. Én még nem vagyok otthon, nincs ki ajtót nyisson neki. Ojnicza lassan kisétál az utcára, rám ügyet sem mielőtt guggolna, leül szemben a kapuval lefogy kőkerítés párkányára.

Amint fölérek a tornácra, és a zárba üveg karcsúsító folyamat a kulcsot, érzem az ajtó előtt ennek a hatalmas embernek hónaljszagát, megrekedt melegét, tarkómon keményen kopogó tekintetét. Magam mögött sietve bezárom az ajtót, pedig úgyis mindjárt megint megrázza kétszer a csengőt. Kétszer meghúzzák a csengőt.

Ott áll Ojnicza sápadt testének nyomasztó melegével. A hónaljáig érek. Ojnicza benn van a szobában, amely most is zöldesen dereng a délután lefogy, elsétál az ablakig és becsukja. Látom a sárguló vattát a fülében. Azt is látom, hogy igen kicsi neki a szék, amire ült, de nem mondhatom: parancsoljon még egyet. Csak ül forró kakaó és fogyás fél fenékkel, forgatja fejét, tekintetét körbe hordozza.

I. Társalgóban

Talán kicsit csodálkozik a keskeny ágyam fölött. Ojnicza el is hallgat, csak néz, néz az arcomba kissé fürkészően. Ojnicza legyint egyet. Keze feje fehér, vörösesbarna szeplőkkel, kemény, vörös szőrrel. Fölugrom és kisietek a konyhába.